Fórum 2025

A 2014 óta sikerrel megrendezett Evangéliumi Fórumot idén újra Balatonszárszón, az SDG Konferenciaközpontban fogjuk megtartani.
A részletes programot, az előadások és igehirdetések témáját, valamint a műhelyek leírását az EF2025 menüpont alfejezeteiben találjátok.
Ahogy körvonalazódik a program, a menüpontokat folyamatosan frissíteni fogjuk.

Célunk

Az EF célja, hogy egybegyűjtsön keresztény vezetőket, akik bibliai alapon, igényesen szeretnének gondolkodni, tanulni, beszélgetni azokról a témákról és területekről, amelyek egyházi vagy világi környezetben, vezetői szinten meghatározó kihívásai Krisztus képviselésének a mai magyar társadalomban.

Árak és Ösztöndíjak

Az Evangéliumi Fórum részvételi díjhoz kötött, melyet lehetőség van szépkártyával is kifizetni.

    1. Az idei részvételi díj még meghatározás alatt áll, de pályázni ösztöndíjra idén is lesz lehetőség.
    2. A regisztráció várható kezdete: 2025 augusztus közepe.

FONTOS!

Az Evangéliumi Fórum meghívásos alapú találkozó. Éppen ezért a regisztráció nem von automatikus meghívást maga után. A jelentkezés speciális módon történik, egy-egy műhelyre vonatkozóan meghívás alapján, illetve egy konkrét jelentkezési felület kitöltésével lehet majd jelentkezni. Az Evangéliumi Fórum a korlátozott helyek számának illetve a fórum céljának figyelembe vételével fogadja el a jelentkezést.  

Mivel a Fórum fontos célja az egymás megismerése és az egymástól való tanulás lehetősége, ezért a részvétel lehetőségét olyanoknak szeretnénk fenntartani, akik a műhelyek elejétől a végéig jelen tudnak lenni. Kérjük, ezt vedd komolyan!

Tekintettel az EF működésére szívesen fogadunk adományokat, amellyel támogathatjátok a Fórum megszervezését.

Időpont:

2025. november 12-15.
(szerdától szombatig)

Helyszín:

SDG Családi Hotel és Konferenciaközpont
Balatonszárszó, Csárda u. 41.

Programok

Reggeli és esti alkalmak

Reggelente és esténként közös előadásokon vehetünk részt.
A plenáris alkalmakról bővebben az előadások és igehirdetések menüpont alatt olvashattok. 

Műhelyek

Az idei Evangéliumi Fórum gerincét öt műhely alkotja. A műhelyek a hasonló szolgálati területek iránt érdeklődő embereket fogják össze és az adott tematikát követve értékes előadásokat és beszélgetéseket tartalmaznak.
A műhelyek tartalmát a műhelyek menüpont alatt találjátok.

Szemináriumok

Délutánonként izgalmas témájú szemináriumokból válogathattok majd. Ezek tartalmát a későbbiekben tesszük közzé. 
Addig is biztatunk, hogy az archívumokból válogassatok a korábbi évek egy-egy szemináriumából.