Bibliaértelmezés

A bibliaértelmezés műhelyben arról fogunk együtt gondolkodni, hogy melyek azok a jellemzői a prédikációnak, a bibliatanulmányozásnak és általában a szövegértelmezésnek, amelyekben jó, ha megegyezünk, s melyek azok, amelyekben a lehető legnagyobb szabadságra és változatosságra kell törekednünk. A műhely szervezőinek alapvető meggyőződése, hogy a prédikációnak minden esetben a felhasznált szöveg központi jelentése körül kell maradnia. Miközben megmutatjuk ennek okait, módját és jótékony hatásait, minden résztvevő egyéni adottságainak, stílusának, küldetésének megfelelő út kibontását szeretnénk elősegíteni.

Kedves Mindannyian!

Szeretnénk tudtotokra adni, hogy az idei Bibliaértelmezés műhelyt akkora szobában fogjuk megrendezni, ahova jelentősen többen férünk majd be, mint amennyiünknek erre az eddigi években lehetőségünk volt.

Téma:

Idén a Biblia egyik leglényegesebb szövegével, a tízparancsolattal fogunk foglalkozni.

  • Az első este megnézzük együtt a tízparancsolat(ok) beágyazását a saját szövegkörnyezeteikbe. Azt fogjuk megvizsgálni, hogy milyen élethelyzetben hangzottak el, milyen fontos események kísérték a rögzítésüket, a kifejtésüket, s hogy ezek a történetek milyen viszonyban vannak az egész Tórával. Ambíciózus feladat, s ebben lesz feladatotok is csoportokra bomolva.
  • A második este a tényleges szövegekkel fogunk foglalkozni, azok felépítésével, mintázatával, építkezésével, s hogy ezeknek vajon milyen következményei lehetnek az értelmezésükre nézve, illetve mindaz amit látunk mit ad hozzá az Istenről alkotott képünkhöz.
  • A harmadik este megnézzük a tízparancsolat hatását és kapcsolatát egy-két a Bibliában található esszenciális szöveggel, eseménnyel. Itt már ránézünk Jézus tanítási helyzeteire, illetve egy olyan élethelyzetére, ahol tettenérhető a tízparancsolat és a megszületésének körülményei hatása Jézus megnyilvánulásaira.

Hogyan?

Megpróbálkozunk a lehetetlennel, s egy olyan interaktív közös időt szeretnénk eltölteni együtt, ahol helye lesz az egyéni hozzászólásoknak, a csoportmunkának és a közösen végrehajtott építkezésnek.

Szeretnék mutatni nektek egy-két olyan technikát akció közben, amiket az elmúlt években intenzíven használunk a saját bibliatanulmányozásaink során. 

A lényeg tömören:

 

Időpont

Szeretnénk meghívni benneteket egy három estéből álló közös munkára

november 24-25-26.
este 18-20-(21) óra között.

Az est első 2 órája az aktív munka, a maradék 1 óra szabad Q&A és interakció lehetősége.

A helyszín

Zoom 

Jegyek

Mindenkit szeretettel várunk, aki hajlandó rászánni azt a pár percet az ingyenes regisztrációra, amivel számunkra nagyon fontos információkat ad a felkészülésünkhöz.

Amennyiben szívesen támogatnád a Fórumot, akkor a „Támogatás” menüpont alatt található számlaszámra tudsz nekünk utalni. Köszönjük!

Kiket várunk

Akik az előző években már megkóstolták ezt a műhelyt, s úgy gondolják idén is szívesen vesznek részt ebben a közös tanulásban,

Akiknek eddig valami miatt nem áll módjukban csatlakozni, de hallottak annyi pozitív véleményt, ami miatt szívesen kipróbálnák.

Mit kell tenned
  • Regisztrálj!
  • Írd be a naptáradba!
  • Szólj bárkinek, akit szerinted érdekelhet a téma! (továbbküldheted ezt a levelet)
  • Készülj ahogy a legjobbnak gondolod!
  • Imádkozz az eseményért és a mi felkészülésünkért!
  • Légy ott az elejétől a végéig!
Fun fact: