Pásztorlás műhely

Bár a keresztény egyházban meghatározó szerepet szán nekünk az Isten, a szó, ami eszünkbe jut a hivatásunkról mégsem az, hogy: meghatározó. Segítő szakmák tengerében, lelki növekedést segítő, 7 pontos könyvek között néha úgy tűnik, a munkánk legfontosabb része, hogy a gyülekezet “lelki alkalmainak” megszervezésében segédkezzünk, és az ügyvitel terheit hordozzuk.

Arról keveset esik szó az életünkben, hogy mit és miért csinálunk? Kevésszer jutunk olyanok társaságába, akik abban a küzdelemben állnak, mint mi. És az évek alatt meg tud kopni bennünk a hivatástudat. 

Ez a műhely nekünk, pásztoroknak szeretne bátorító, katalizáló platformot nyújtani, ahol újra górcső alá kerülhet a hivatásunk egyszerre speciális és hétköznapi oldala.

 

Ebbe a műhelybe elsősorban olyanokat várunk, akik a tavalyi műhelyen nem vettek részt.

 

A műhely vezetője:

Hamar Dávid 

Hamar Dávid a budapesti Agóra Gyülekezet egyik alapítója és lelkipásztora. Eredetileg régésznek tanult. Az ELTE diákkörében tért meg, később a MEKDSZ utazótitkára volt hat évig. A Diákszövetség első két apologetika táborában még mint az egyik ötletgazda és mint szervező vett részt. Ezt követően az Oxford Centre for Christian Apologetics egyéves alapképzésén apologetikából és teológiából diplomázott. Feleségével, Judittal, és három gyermekükkel Szentendrén élnek.